2014. december 4., csütörtök

"diótejfölös" brokkolis csirke

Szeretem a brokkolit, de néha nehéz kitalálnom mit is készítsek belőle, hogy ne legyen unalmas. Valami szaftos húsos dolgot akartam készíteni brokkolival, hogy ha a gyerekeknek épp nincs kedve a brokkolihoz akkor is egyenek valamit az ebédből.

Nem eszünk tejtermékeket és sokszor a főzésnél nekem a tejföl íze hiányzik, azt nagyon szerettem, ezért próbálom pótolni. Kesudióból és mandulából szoktam készíteni tejfölt ami visszaadja picit a savanykás ízt, de néha rizstejszínnel dúsítom az ételeket (de annak aztán mindenféle íze van csak épp nem tejfölös).

A brokkolihoz passzol a dió, többször eszem salátaként együtt őket, gondoltam ebbe a mostani ételbe is be kéne csempészni, így jött az ötlet hogy a növényi tejföl dióból lesz :)

"diótejföl" 1csésze diót 1 csésze vízzel pici oliva olajjal sóval és 1 citrom levével (ízlés szerint lehet több kevesebb)össze turmixolunk majd betesszük a hűtőbe picit állni és sűrűsödni.













Az étel elkészítése nagyon egyszerű

Hozzávalók
1/2kg csirke mell kockázva
1/2kg brokkoli
1 fej vöröshagyma
pici zsiradék, fűszerek
Diótejföl

A hagymát megpirítjuk a zsiradékon, utána hozzáadjuk a húst ha az is megpárolódik akkor a brokkolit is hozzáadjuk fűszerezzük majd fedőt teszünk rá hogy párolódjon picit levet eresszen. Ha a brokkoli puhulni kezd hozzáadjuk a diótejfölt, ha nem elég szaftos akkor pici vizet még önthetünk rá. Hagyjuk még összefőni az ízeket, majd én ezután lekapcsolom a főzőlapot és fedőt teszek rá és még otthagyom picit a főzőlapon (de ezt nem muszáj -egyből fogyasztható)

Barna rizst vagy főtt tésztát adunk hozzá. Mi gluténmentes tésztával fogyasztottuk. Fontos, hogy valamilyen teljes kiőrlésű, paleo, vagy szénhidrát csökkentett tésztával fogyasszátok. És azt hiszem én még a főtt kölest is el tudnám hozzá képzelni :)


Hozzávalók ára kb. 1600Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése