2014. november 19., szerda

Ésszel egyél, hogy jól legyél!

Számomra az egészséges és tudatos táplálkozás nagyon fontos, és jó volna ha én, és a hozzám hasonló gondolkodású emberek, egyre több embert tudnánk meggyőzni ennek fontosságáról!
A helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód alakít ki számtalan olyan "ma már civilizációs" betegséget amelyek aztán akár halálhoz is vezethetnek. Nem lehet eleget hangsúlyozni ennek fontosságát.

   Tombol a diéta láz, és ezzel ellentétben pedig számtalan elhízott, túlsúlyos ember él, már Magyarországon is. Nem szeretem a diéta szót, mert ezzel mindenki a fogyást és a testünk sanyargatását, vagy valaminek a megvonást képzeli el elsőként, mintha negatív érzelmeket hordozna. 

A diétázók többsége ész nélkül cselekszik, koplal, sanyargatja magát, kipróbál jó pár divat diétát, bevesz mindenféle bogyót és nem gondolja át mennyi "butaságot" elkövet, amivel a testét lelkét bántja. Jobb esetben lefogy, élvezi az új szép külsőt, majd szépen lassan visszatér a régi kerékvágásba és újra szaladnak fel a plusz kilók, és amikor megint észbe kap, hogy nem figyel oda, kezdetét veszi egy újabb diéta, ami már valószínű nem hozza meg azt a várt eredményt, amit az előző(k). Beindul egy ördögi kör, ami csak tudatos odafigyeléssel lenne megszüntethető, de sokan sajnos ezt nem tudják.

Jó magam nem számolom a kalóriát, értékes minőségi ételeket eszem, rendszeresen sportolok. Nem vágyom tökéletes szobor testre, nekem az ideális testsúly, a jó közérzet és az egészség, a jó kondíció, boldog kiegyensúlyozott harmonikus élet a fontos.

Viszont sokan vannak, akiknek az ideális alak eléréséhez már szigorúbb „szabályoknak” kell, hogy megfeleljenek. És sok esetben a cél eléréséhez kell a kalóriákat számolni, és ez lesz  a megfelelő módszer.
Sok túlsúlyos ember nem azért „kövér” mert sokat eszik, hanem azért mert keveset. Sokan csak olyan ételeket esznek melyek tápanyagtartalma elenyésző, felesleges kalóriákkal van csak tele, egyszóval szemetet esznek.Aztán nagyon sokan vannak, akiknek a diéták váltogatásától jojózik a súlya, és sorolhatnám még a számtalan hibát amit elkövethetünk(tünk), a lényeg hogy a szervezetük anyagcseréje ilyen esetekben felborul. És ez baj!

Hogy miért is? Ha pl. keveset eszünk, akkor a lecsökkent tápanyagbevitel miatt először fogyni fogunk, de ez átmeneti. A szervezet átkapcsol túlélő üzemmódba és éhezik. Ez azért van mert lelassul az anyagcsere, a testünk nem akar sok energiát elégetni, tartalékol a „rosszabb napokra”- és konokul ragaszkodni fog a zsírraktárakhoz is, máshonnan veszi az energiát, ahonnan könnyebb pl. izmok glikogénraktárai, vagy épp az izmokból. Így sokszor a fogyókúrázók izmot is veszítenek, és zsírt pedig nem feltétlenül. Ha a szervezet túlélő üzemmódban van, akkor a fogyás is megáll. Ha az izomtömegünk csökken, akkor az energia felhasználásunk is csökken, így még inkább megáll a fogyás, vagy hízás következik be.
Aztán az is megtörténik sokszor, hogy egy ilyen állapotban lévő szervezetbe egyszer csak több kalória kezd beáramolni, véget ér a diéta, és újra többet eszünk jön az újabb súlygyarapodás. Sajnos a szervezet nem egyik pillanatról a másikra kapcsol át túlélő üzemmódból és nem tudja még hogy ez a többlet kalória tartós lesz vagy csak átmeneti, így nem hagy fel egyből a tartalékolással. Ez esetben nagyon fontos tehát, hogy a szervezetben visszaállítsuk a rendet, hogy leálljon a túlélő üzemmód.
A cél az anyagcsere felgyorsítása. Pár példa az anyagcsere felgyorsítására:
-rendszeres étkezés, ugyan abban az időben és ugyanannyit eszünk, hogy biztosítsuk a stabil vércukorszintet(5x étkezés és kalória számlálás)
- sok folyadékot iszunk,
- sport
- kerüljük a „felesleges kalóriákat tartalmazó élelmiszereket”
- nagyon fontos a jól megválasztott kalória mennyiség

Ha a te súlyod is jojózik, vagy szoktál koplalni most pedig van súlyfelesleged és változtatni akarsz akkor az a legjobb amit tehetsz hogy tudatosan kezdesz enni egészséges ételeket és számolod a kalóriákat. Ehhez segítséget tud nyújtani neked pl. a kalóriabázis az interneten.
Ha még nem ismered látogasd meg a http://kaloriabazis.hu/ -t és regisztrálj. Könnyen egyszerűen választ kapsz, mit mennyit egyél.

 Mindent lehet, csak akarni kell! Nem elég hangsúlyozni, hogy a lényeg a kaja, kaja kaja. És aki arról panaszkodik hogy sehogy nem megy le az a fránya felesleg, az tényleg vegye a fáradtságot és szánjon rá egy kis időt, hogy megnézi mennyit is eszik (mármint kalóriában) és ennek megfelelően alakítja a jövőbeni táplálkozását.
Ha nem vagy vevő az egészséges táplálkozásra, és nem akarsz lemondani a káros szenvedélyeidről, a kalória számlálás akkor is eredményt hozhat számodra és fogyásnak indulhatsz. Nagyon nagyon fontos, hogy nem elég a kalóriát nézni, összhangban kell lenni a zsír, szénhidrát és fehérje bevitelnek. Szóval nagyon nem jó ha pl. az 1600kcal-t azt csak csokis croason-ból viszed be mert az full zsír és szénhidrát fehérje meg 0 benne.

FONTOS !!!! Mielőtt nekilátnál az új kalória szerinti étkezésnek, készíts táplálkozási naplót a mostani állapotról, számold ki hogy kb. átlagban hány kcal a mostani napi kalória beviteled, és ha sokkal alacsonyabb, mint az ajánlott, akkor csak fokozatosan emeld meg az adagodat. 100kcal/hó. Ha egyből nagy az emelés akkor hízás következik be.
Napi vízfogyasztás min. 2 liter de inkább több legyen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése