2014. július 19., szombat


"Elégedett vagy azzal amit a tükörben látsz??" őszinte vagy magadhoz???

Ki ne ismerné az alábbi mondatokat
Szép vagyok drágám? -igen
Nem nagy a fenekem drágám? -nem

vagy a másik fél a férj vagy barát véleményeiből néhány, én így is szeretlek, nekem így vagy jó ahogy vagy, az a jó ha van rajtad mit fogni stb.

Vagy ha véletlenül a párunk nem elhallgatja az igaz véleményét hanem azt meri mondani a nem nagy a fenekem kérdésre hogy hát talán egy kicsit, akkor egyből jön a sértődés és kb. hogy ez a szemét mit gondol magáról.

Vagy nők egymás között, nem is szeretnék olyan sovány lenni, ő már túl izmos és még sorolhatnám.

És hogy miért is jön ez most ide, hát azért mert sajnos egyre felületesebb világban élünk és egyre felületesebbek a kapcsolatok és sok mindent elhallgatunk, nem vagyunk őszinték magunkhoz, sokszor másokhoz sem.

Mikor tehet jót egy férj a nem nagy a fenekem kérdésre válaszolva, ha igazat mond vagy hazudik ??? én azt mondom akkor tenne jót ha normál módon rávezető stílusba az igazat mondaná, miért is hát azért mert ma a fejekben igen csak nagy kavarodás van. Tombol a fogyókúra láz, de e mellett óriási méretekben nő percről percre a túlsúlyosok és evészavarosok száma. És ebben a kis írásban, most nem a küllemi részére akarok kitérni a dolgoknak, hogy a férj esetleg e miatt néz más lányokra, vagy épp a feleség az elhízott férjet lecseréli egy kigyúrt szeretőre, hanem az egészség oldaláról közelíteném meg, szóval nem azért kellene a túlsúlyos embereknek életmódot váltani hogy úgy nézzenek ki mint Rubint Réka, vagy bármelyik testépítő hanem azért mert óriási egészségügyi kockázatnak vannak kitéve.

Napról napra nő a cukorbetegek és vérnyomásproblémás emberek száma akik a mozgásszegény életmód és a káros étkezési szokásaik miatt lettek betegek. Már 8-10 kiló túlsúly is óriási plusz terhet ró a szív és keringési rendszerre.

És ott a másik oldal is a csontsovány ruhafogas lányok akik szintén a rossz táplálkozás, vagy inkább nem táplálkozás miatt szereznek betegségeket. És sok esetben a szervezetük már felemésztette az izmaik nagy részét, a testük pedig elzsírosodott hiába is vékonyak.

Élete folyamán biztos sok ember lelkivilágába gázoltak már bele mások vagy akár a párja. Én személy szerint sosem küzdöttem igazán súlyproblémákkal de rajtam is volt már 5-6kg felesleg és egy volt párom beszólt, hogy nagy a seggem ami nekem akkor ott óriási törést okozott, persze én is mondhattam volna hogy nézzél inkább te tükörbe mert akkora sörhasad van hogy nem látod a f....-t, de én kis hülye nem tettem.

Szerencsés vagyok mert a férjemmel azonos a gondolkodásunk az étkezésről és a mozgásról is, ő így szeret ahogy vagyok a terhességeim alatt is imádta a pocakomat és soha nem volt rosszindulatú megjegyzés a részéről. Viszont a véleményét is elmondja hogy mikor milyennek látott, lát. Vagy az edzéseim okozta változásokat kommentálja.

De én mégis úgy gondolom, hogy egy párkapcsolatban figyelmeztetnünk kéne a másikat hogy már nem úgy néz ki az a lány, mint akibe beleszerettem, vagy mikor hozzád mentem nem volt ekkora sörpocakod és ha így folytatod a zabálást akkor infarktussal kerülsz kórházba, vagy szedheted a gyógyszert a magas vérnyomásodra. Közösen meg kéne beszélni, hogy együtt eljárunk sétálni, vagy edzeni. És hogy a nő megtesz mindent azért hogy egészséges ételek kerüljenek a család asztalára példát mutatva ezzel a gyerekeknek is.

Csak az tud igazán szeretni és boldog lenni aki önmagát is szereti! Élj úgy, hogy a tükörképed is azt mutassa aki te valójában vagy!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése